GFlyG 2013.04.19. 09:21

Magyarország első BREEAM minősített irodaháza a BUD Office Centerben

A Budapest Airport Zrt. októberben átadott, BUD Office Center nevű irodaháza Magyarországon elsőként – és jelenleg egyedüliként – szerezte meg a BREEAM minősítési rendszer végleges „Very Good” azaz „Nagyon Jó” minősítését. A felújítási projektben a minősítési feladatokat az Óbuda Group szakértői látták el.

72_A_blog3.jpg

Fotó: Galyas Richárd

A végleges (final) BREEAM minősítést az épület átadás-átvétele után, a megvalósult követelményeket dokumentáló tervek és leírások benyújtását követően adta ki az épületnek a BRE, a BREEAM brit anyaszervezete.

A projektet teljes egészében felújításként valósították meg, amely már a tervezési fázisban is elnyerte a BREEAM Very Good köztes (interim) minősítését. Az építkezés befejezése után, a kivitelezés fenntarthatóságának mérlegelése, illetve a megvalósult épület értékelése alapján állapították meg az irodaépület végleges pontszámát, amely jelenleg a legmagasabb értékű Magyarországon” - összegezte Lipcsei Gábor projektigazgató, a minősítő csapat vezetője. 

breeamMain.jpg

A BUD Office Center ki tudta használni a BREEAM összetett értékelési rendszerét, amely számos esetben díjazza a felújítás környezettudatosságát. 

“A Budapest Airport számára az első pillanattól, azaz már a tervezéstől fogva kiemelten fontos követelmény volt, hogy az új irodaépület minden szempontból megfeleljen a BREEAM-előírásoknak” – hangsúlyozta René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója. Hozzátette: “A bérlőink már hosszú hónapok óta élvezik a korszerűen megvalósított épület és a repülőtéri környezet minden előnyét. Az Óbuda Csoporttal folytatott együttműködésünk ezen a területen is kiállta a gyakorlat próbáját.”

A BREEAM a legelsőként kifejlesztett környezettudatos épületminősítési rendszer. Budapesten jelenleg 17 BREEAM, illetve LEED rendszer szerint minősített vagy előminősített projekt található, amelyek túlnyomó többsége irodafejlesztés. Habár a minősített irodaterületek a teljes fővárosi irodapiac alig több mint 5%-át teszik ki, a 2012-ben átadott vagy fejlesztés alatt álló projektek döntő többsége minősítésre kerül(t). Az elkövetkező években várhatóan az átadásra kerülő irodaépületek közel 100 százaléka szerez majd minősítést a BREEAM vagy a LEED rendszerben.

A BREEAM minősítési módszer a beruházás egészét hivatott vizsgálni, a különböző területeken belül fontossági/súlyozási sorrendet állít fel, melyek:

    • energiatakarékosság,
    • emberközpontú tervezési szemlélet,
    • gazdaságos és környezettudatos építőanyag felhasználás,
    • épületüzemeltetés és –karbantartás,
    • környezetszennyezés,
    • ökológia és területhasználat,
    • hulladék– és szennyvízgazdálkodás,
    • elhelyezkedés, megközelíthetőség,
    • víztakarékosság

Forrás: ingatlanhirek.hu

Címkék:budapest airport BREEAM Szólj hozzá!

GFlyG 2013.04.03. 21:10

CDA eljárást fejlesztett a HungaroControl

A magyar légiforgalmi szolgálat MergeStrip elnevezéssel olyan egyedülállóan új légi navigációt segítő módszert fejleszt, amellyel hatékonyabbá válik a légiforgalmi irányítás, a repülőgépek gazdaságosabban üzemeltethetők, csökken a károsanyag-kibocsátásuk és mérséklődik a repülőterek közelében élők zajterhelése. Az új magyar eljárás iránt már most jelentős az európai érdeklődés.

cdo-ilustration.jpg

Kép: Eurocontrol

A kutatók a SESAR JU (Single European Sky ATM Research Joint Undertaking) összeurópai kezdeményezés keretein belül dolgoznak a légi irányítás környezetkímélőbbé alakításán. A Merge Strip munkálataiban a HungaroControl együttműködő partnerei a Wizz Air és a spanyol Pildo Labs tudományos kutatóintézet.

Az új forgalomtervezési koncepció és az azt támogató szoftver kifejlesztése Madácsi Richárd légiforgalmi rendszertervező nevéhez fűződik. Az új munkamódszerrel széles körben elterjeszthető a futópályát megközelítő repülőgépek folyamatos süllyedése. A folyamatos süllyedéssel (CDA - Continuous Descent Approach) érkező légi járművek kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, ezáltal költséghatékonyabban üzemeltethetők, alacsonyabb a széndioxid-kibocsátásuk és „halkabbak” is: mivel a repülőgépeknek nem kell időszakosan többletenergiát használniuk az előrehaladáshoz, a felgyűlt helyzeti energia optimális kihasználása alacsonyabb hajtómű-teljesítményt eredményez, vagyis a légi útvonalak közelében lakók zajterhelése mérséklődhet. Mindez értelmezhető  a felszállás utáni emelkedésre vonatkozó környezetkímélő eljárásra (CCD - Continuous Climb Departure) is.

aircraft_descent.jpgKép: Enviro Aero

A leszálló gépek érkezésének ütemezését segítő szoftverek és rendszerek már eddig is léteztek, több légiforgalmi szolgáltató jelentős beruházásokkal próbálta hatékonyabbá tenni az érkező forgalom kezelését. Ezek a rendszerek kiforratlanságuk miatt sok esetben nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és a légiforgalmi irányítók részéről is sok kritika érte őket. Az egyik legfőbb probléma, hogy a számítógép által kikalkulált leszállási ütemezés és útvonalak sok esetben nem adják ki a megfelelő eredményeket, és gyakori beavatkozásokra kényszerítik a légiforgalmi irányítókat. A magyar fejlesztés érdekessége, hogy a rendszer kifejlesztésének és üzembe állításának költségigénye töredéke annak, mint amibe más, jelenleg alkalmazott megoldások kerülnek.

A fejlesztés azzal kezdődött, hogy a magyar szakemberek elemezni kezdték a folyamatos süllyedést spontán módon választó légi járművek adatait és összegyűjtötték a közös jellemzőket, majd olyan szoftvert alkottak, ami az irányítók számára könnyen feldolgozhatóvá teszi a folyamatos süllyedés támogatásához szükséges információt. A rendszer egy „számegyenesre” sorolja be az adott repülőtérre leszálló repülőgépeket pillanatnyi helyzetük és sebességük figyelembevételével. A program által kalkulált számítások alapján a légiforgalmi irányítók könnyen és gyorsan azonosíthatják, milyen előzetes beavatkozások szükségesek ahhoz, hogy folyamatosan, megfelelő ritmusban folytatódjon a leszállás, de döntéseket nem hoz helyettük. Az új eljárás segíti a légiforgalmi irányítókat a hatékony tervezésben, így kiszámíthatóbbá válik a munkafolyamat. Az új eljárás megalkotása illeszkedik a HungaroControl tudásalapú fejlesztési stratégiájához: a MergeStrip programot a magyar légiforgalmi szolgálat saját kutatás-fejlesztési és szimulációs központjában telepítették elsőként (Centre of Research, Development and Simulation, CRDS), ahol a következő években erősíteni szeretnék a légi navigációs K+F tevékenységet. A MergeStrip-et folyamatosan tesztelték a szükséges nemzetközi és hazai hatósági jóváhagyások után, és 2013. március 18-19-én mutatták be az EUROCONTROL brüsszeli központjában, ahol a légiforgalmi szolgáltatók részéről jelentős érdeklődés mutatkozott az új szemléletmódú magyar eljárás iránt, ami a további fejlesztéseket követően gyorsan elterjedhet a kontinensen.

Forrás: HungaroControl

Címkék:co2 zaj ccd hungarocontrol cda Szólj hozzá!

GFlyG 2013.04.01. 13:08

Az első üvegfenekű repülőgép

Nem áprilisi tréfa az a Virgin Atlantic Airways által frissen bemutatott repülőgép, melynek a padlózatán keresztül látható alattunk a táj. Mostantól az új belföldi járatokon Skóciában nem az ablak melletti jegyekért megy majd a harc, hanem most a világon először a folyosó melletti ülések lesznek a kapósabbak.

Virgin_Atlantic_Little_Red_Glass-bottom_plane_A320_exterior-17683-530x330.jpg

Az biztos, hogy Richard Branson új fejlesztésével nem a tériszonyosokat célozta meg. Amellett, hogy odáig van a repülésért és az űrutazásért, a természetnek is nagy rajongója. A légi mellett a vízi sportok kedvelője is, valószínűleg a búvárkodás szeretete és az üvegfenekű hajók ihlették abban, hogy a repülést minél nagyobb élménnyé tegye. Álmát egy átalakított Airbus A320-as repülőgéppel váltotta valóra.

Virgin_Atlantic_Little_Red_Glass-bottom_plane_A320_cabin-17684-530x330.jpg

Fotók: Virgin

Köszönjük az álomutazást és a vidám perceket Richard Bransonnak! :)

Címkék:airbus Szólj hozzá!

GFlyG 2013.03.28. 23:21

Sharklet-ek és cápák

Ez év elején kezdte meg az Airbus az új, sharklet szárnyvégekkel szerelt A320ceo (Current Engine Option) repülőgépek átadását. Az új fejlesztésnek köszönhetően 4%-os üzemanyag (és ezzel megegyező CO2 kibocsátás) megtakarítást ígér a repülőgépgyártó. A géptípus gazdaságosságát még az is növeli, hogy hatótávolsága 100 mérfölddel, terhelhetősége 500 kg-mal nőtt és a hajtóművek karbantartási költsége is csökken. Az első büszke légitársaság, aki flottájában üdvözölhette a típust Európában a Lufthansa, de például a Vueling és a Monarch is repüli már.

DLH4.jpg

A Lufthansa sharkletes Airbus-a először Budapesten (2013.03.08.)
Fotó: Galyas Richárd

A sharklet csak az első lépése a következő generációs Airbus gépek újításainak. A 2015 év végére várható A320neo (New Engine Option) család új fejlesztésű hajtóműveivel a jelenlegi üzemanyag fogyasztáshoz képest 15% csökkenést ígérnek.

A szárnyvég elnevezése nem véletlenül utal a cápauszonyra. A tengeri ragadozó tökéletes hidrodinamikája megihlette a mérnököket és már gőzerővel tesztelik is azt a különleges festést, amely csökkenti a repülés közben keletkező turbulenciát. Ugyanis a cápák felülete nem sima, gyors úszásukat speciális pikkelyek segítik elő. Ezek az ún. placoid pikkelyek úszás közben a cápa teste mellett keletkező áramlási turbulenciák elvezetését szolgálják.

Sharklet320.jpg

Cápafestéses A320-214 (Teljes felirat: Sharklets - hunting down fuel burn)

Az Airbus és a Lufthansa Technik két A340-300-as repülőgépen kezdte tesztelni a különleges cápabőr technológiájú festést. Az új rétegből egyelőre nyolc darab 10x10 centiméteres foltot helyeznek el a géptörzsön és a szárnyon. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy ez az új eljárás súlytöbbletet jelent majd, de szerencsére a nanorészecskés felépítésnek köszönhetően nem fogja meghaladni a megszokott festékek tömegét. Ahhoz, hogy a különleges felület ne sérüljön nem hagyományos módon közvetlenül, hanem egy öntapadós felület segítségével kell felvinni. Kihívást jelent az is, hogy a kis tarajok kellőképpen tartósak, időjárás állóak legyenek. Bírniuk kell az extrém hőmérséklet-, és nyomásváltozást, a nagy sebességet, az erős UV sugárzást.

Pozitív tapasztalatok esetén nagyobb felületek bevonásával folytatódik a teszt. A következő cél egy olyan hatékony eljárás kiépítése, mellyel könnyedén az egész repülőgép befesthető, hogy minél több légitársaság kipróbálhassa és élvezhesse ennek a természettől ellesett innovációnak az előnyeit.

Címkék:neo co2 airbus winglet sharklet Szólj hozzá!

GFlyG 2013.03.24. 15:19

Az OzoneNetwork a reptér 10%-os CO2 csökkentését boncolgatta

Mi is megírtuk azt a hírt, mely szerint a Budapest Airport működéséhez szükséges szén-dioxid kibocsátás a 2012-es évben 10%-kal csökkent. Az információ eljutott az OzoneNetwork televízió Egyenlítő című műsorának Zöld Hírek rovatába is, ahol a vendégek szkeptikusan fogadták a repülőtér közleményét. (Az említett rész 22:30-tól indul.)


szólj hozzá: 2013.03.19.: Zöld hírek

Szólj hozzá!

GFlyG 2013.03.23. 11:33

Budapest Airport: ismét félpályás üzem a Föld Órájában

A hagyományoknak megfelelően idén is csatlakozik a Föld Órája elnevezésű világméretű környezetvédelmi akcióhoz a Budapest Airport. A magyar főváros repülőtere március 23-án este 8 óra 30 perckor egy teljes órára lezárja egyik futópályáját és lekapcsolja annak pályafényeit, valamint korlátozza az energiafogyasztást az utasforgalmi területeken és a közel háromszáz különálló repülőtéri épületben.

Földó ctylight.jpg

Hasonlóan a korábbi nemzetközi sikert aratott akciókhoz, a két futópályája közül az egyikhez tartozó összes lámpát (összesen 1622 darabot), a teljes bevezető fénysort, a szegély-, és tengelyfényeket, a földetérési-zóna speciális lámpáit kapcsolja ki a Budapest Airport a Föld Órájában. A másfélezernyi világítótest maximális teljesítménye meghaladja a 240 ezer Wattot, fényerejük pedig akkora, hogy akár húsz kilométeres távolságból is látszanak. Mindez természetesen nem mehet a repülésbiztonság rovására, a másik pálya akadálytalanul üzemel és ha kell, mind a kettőt egyszerre is aktiválni lehet. 

Az egyik pálya elsötétítése csak a leglátványosabb, azonban nem az egyetlen eleme a március 23-i kezdeményezésnek. A repülőtér összesen 1515 hektárnyi területén található csaknem 300 különböző létesítményben is csökkentett üzemmódban működik ez alatt az idő alatt a világítástechnika. Ahol a biztonságos üzemeltetést ez nem veszélyezteti, ott nem lesz világítás szombaton fél kilenc és fél tíz között. A kezdeményezésben való részvételt a repülőtéren megforduló utasok is érzékelhetik, mert a terminálépületek és a parkolók is csökkentett világítással üzemelnek ebben az időben valamint a reklámtáblák világítása is kialszik. 

A Budapest Airport már korábban is bizonyította, hogy a környezettudatos működés híve. A repülőteret üzemeltető cég 2007-ben hirdette meg energiaracionalizálási stratégiáját, amelyet évről-évre továbbfejleszt a repülőtér fenntartható fejlődése érdekében. Tavaly a hatékony energiafelhasználás eredményeként a repülőtéren egyebek mellett 850 000 köbméter földgázt sikerült megspórolni, amely hozzávetőleg megegyezik egy teljes őszi hónap fogyasztásával vagy 280 családi ház éves energiaigényével és a felhasználással együtt járó szén-dioxid kibocsátással. Igaz ugyan, hogy a nemzeti légitársaság csődje (2012 február 3.) önmagában is jelentős szén-dioxid kibocsátás megtakarítást eredményezett, emellett azonban a repülőtéri cég folyamatos környezetvédelmi erőfeszítéseit igazolja, hogy az emissziós adatok már évek óta egyre kedvezőbben alakulnak. A kibocsátás még az utasforgalmi szempontból rekordévnek tekinthető 2011-ben is csökkent, méghozzá a teljes évre vetítve közel 8 százalékkal. 

A Budapest Airport környezetvédelmi erőfeszítéseit már három éve az európai repülőterek szakmai szervezete (ACI Europe) is folyamatosan elismeri azzal, hogy úgynevezett karbon akkreditált minősítést adományoz a budapesti repülőtérnek. Az akkreditáció egy kizárólag repülőterekre kidolgozott nemzetközi minősítési rendszer, melyet a szektor üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentése érdekében hoztak létre. A 2010 óta alkalmazott módszertan alapján nem csak a földgáz-, hanem a villamosenergia-fogyasztás és a Budapest Airport által üzemeltetett gépjárművek üzemanyag felhasználása is beleszámít a teljes értékbe.

Vonatkozó NOTAM-ok:

A0572/13 - TWY A2, C, D, J4 CLOSED DUE TO EARTH HOUR. 23 MAR 19:30 2013 UNTIL 23 MAR 20:30 2013

A0571/13 - TWY A1 CLOSED DUE TO EARTH HOUR DURING THE MENTIONED PERIOD NOTAM A0027/13 IS SUSPENDED. 23 MAR 19:30 2013 UNTIL 23 MAR 20:30 2013.

A0570/13 - RWY 13R/31L CLOSED DUE TO EARTH HOUR. 23 MAR 19:30 2013 UNTIL 23 MAR 20:30 2013.

Szólj hozzá!

GFlyG 2013.03.18. 13:26

Biztonságosabb futópályák egy izraeli fejlesztésnek köszönhetően

A FOD-ról már korábban is írtunk, jelentése Foreign Object Debris / Foreign Object Damage. Jelentése a futópályák, guruló utak és forgalmi előterek környezetében található hulladék. Tágabb értelmezésben ide tartoznak egyéb, a repülés biztonságára leselkedő veszélyek, így az élőlények is.

Erre a problémára kínál megoldást egy izraeli cég, az XSight Systems különleges jelző rendszere, melyet már az FAA, az amerikai légügyi hatóság is jóváhagyott, miután 2007 óta tesztelték a Boston Logan (KBOS) repülőtéren.

Xsight2.jpg

Fotó: XSight Systems

A FOD jelző rendszer képes a legkülönfélébb méretű és formájú tárgyak detektálására mind nappal, mind éjjel és a különböző időjárási tényezők (csapadékok) sem akadályozzák működését. Kétféle elven pásztáz az eszköz, radarral és hagyományos kamerával. Előnye, hogy jelzés esetén nem kell feltétlenül a helyszínre sietni, mert élőkép látható a problémáról.

A szenzorokat a szegélylámpák mellé kell helyezni, a jelző egységet a toronyba, a felderítésben segítő egységet a DAM (Duty Airside Manager, ügyeletes repülőtérüzem-vezető) járműbe. Utóbbi GPS koordináták alapján pontosan odavezeti az illetékes kollégát a problémához, melynek elhárítási ideje a töredékére csökken, rövidítve ezzel a pályazárást és a járatkéséseket.

A fejlesztő cég szerint eszközük a leghatékonyabb megoldás a FOD problémára. A rendszer megtérüléséhez elég egyetlen balesetet megelőzni, hiszen az emberélet nem számszerűsíthető, de tudjuk, hogy egy légi baleset mekkora költséggel jár akár a repülőtérnek, akár a légitársaságnak.

A rendszert elsőként kiépítő repülőterek a következők: Boston Logan, Tel-Aviv Ben Gurion, Bangkok Suvarnabhumi, Párizs Charles de Gaulle

Címkék:fod Szólj hozzá!

GFlyG 2013.03.17. 18:48

Ferihegyen is megdőlt a hidegrekord

A jelenlegi téli szezon leghidegebb hétvégéjén Budapesten, a több mint harminc évvel ezelőtt mért legalacsonyabb minimum hőmérsékletnél is hidegebb volt vasárnap hajnalban: március 17-re virradóra megdőlt a budapesti hidegrekord, azaz mínusz 7,1 fok volt Pestszentőrincen és Ferihegyen is. (A korábbi rekord mínusz 6,5 fok volt 1964. március 17-én.)

img9447edited_ChabadaGyorgy.jpgFotó: Chabada György (2013.03.17.)

A METAR-ok szerint hidegebb is volt, -9 fokot regisztráltak ma hajnalban. Oka valószínűleg, hogy a repülés kiszolgálásához máshogy pozicionálják a mérőpontokat, mint az Országos Meteorológiai Szolgálat földfelszíni megfigyelési rendszerének állomásait.

METAR LHBP 170530Z 09004KT 6000 NSC M09/M10 Q1021 NOSIG

 

Címkék:budapest airport repülésmeteorológia Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása