GFlyG 2015.02.05. 15:45

Mától szabad a légtérhasználat Magyarország fölött

2015. február 5-től Európában elsőként a HungaroControl törli el a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát. Az új forgalomszervezési koncepció (Hungarian Free Route, HUFRA) lényege, hogy Magyarország légterében a ki- és belépőpontok között a lehető legrövidebb egyeneseken közlekedhetnek a repülőgépek. Szakértők szerint ezzel a megoldással a hazánk felett átrepülő járatok útvonala egy év alatt összesen csaknem 1,5 millió kilométerrel csökkenhet, így a légitársaságok mintegy 3 millió dollár értékű üzemanyagot takaríthatnak meg, és több mint 16 millió kilogrammal kevesebb szén-dioxid kerülhet a levegőbe.

hc.jpg
Forrás: skyvector.com

Az Európai Bizottság rendelete (716/2014) értelmében a szabad légtérhasználat, azaz a „free route” bevezetése 2022. január 1-jére 9000 méter felett egész Európában kötelező lesz a léginavigációs szervezetek számára. A magyar légiforgalmi irányító szolgálat, a HungaroControl jóval a határidő előtt, idő- és térbeli korlátozások nélkül teljesítette az előírást, így a repülőgépek a magyar légtér teljes vertikumában igénybe vehetik a „free route” szolgáltatást.

A HUFRA alkalmazásával a repülőgépek a lehető legrövidebb, vagyis szükségtelen töréspontok beiktatása nélküli úton tehetik meg a magyar légtérbe belépő és az onnan kilépő pontjaik közötti távolságot. A légitársaságok így a lehető leggazdaságosabb és legkörnyezetkímélőbb módon tervezhetik meg és bonyolíthatják le repüléseiket hazánk légterében. A koncepciónak köszönhetően egy év alatt csaknem 1,5 millió kilométerrel csökkenhet a Magyarországon átrepülő járatok repülési útvonala – az ezen a távon megspórolt üzemanyaggal egy repülőgép akár harmincszor is körberepülhetné a Földet.

Európában már több államban (pl.: Portugália, Írország, Dánia, Svédország) is bevezették a „free route” koncepciót, de az útvonal rendszer megtartása mellett, a légitársaságok csak időbeli vagy térbeli korlátozás mellett használhatják azt. A HungaroControl által kidolgozott koncepció lényege, hogy valódi szabadságot biztosít a magyar légtérben. A HUFRA nem csak a légtérhasználók számára szolgál számos előnnyel, de a léginavigációs szolgálat kapacitását is optimalizálja, és csökkenti az irányítók leterheltségét, ezzel közvetve hozzájárul a repülésbiztonság további növeléséhez.

„A magyar légi navigációs szolgálat által kidolgozott megoldást az EUROCONTROL szakértői és FAB CE partnereink is követendő példának tekintik. Az államhatárokon átívelő „free route” működés technikai és operatív feltételeinek megteremtéséről már tárgyalásokat folytatunk az osztrák és horvát, valamint a szlovén léginavigációs szolgálat vezetőivel. A továbbiakban tervezzük az együttműködést más FAB-ok területén működő szolgáltatókkal is” – mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.

A szolgáltatás bevezetését a világ egyik legkorszerűbb légiforgalmi irányító rendszerének, a MATIAS (Magyar Automated and Integrated Air Traffic System) rendszernek folyamatos innovációja tette lehetővé. A HUFRA bevezetését több hetes gyakorlatsorozat előzte meg a HungaroControl saját kutatás-fejlesztési és szimulációs központjában (Centre of Research, Development and Simulation, CRDS). A koncepció végső formáját a magyar légteret jellemzően használó húsz légitársaság szakembereinek véleményezését követően nyerte el.

Címkék:co2 fenntarthatóság hungarocontrol Szólj hozzá! · 1 trackback

GFlyG 2013.04.03. 21:10

CDA eljárást fejlesztett a HungaroControl

A magyar légiforgalmi szolgálat MergeStrip elnevezéssel olyan egyedülállóan új légi navigációt segítő módszert fejleszt, amellyel hatékonyabbá válik a légiforgalmi irányítás, a repülőgépek gazdaságosabban üzemeltethetők, csökken a károsanyag-kibocsátásuk és mérséklődik a repülőterek közelében élők zajterhelése. Az új magyar eljárás iránt már most jelentős az európai érdeklődés.

cdo-ilustration.jpg

Kép: Eurocontrol

A kutatók a SESAR JU (Single European Sky ATM Research Joint Undertaking) összeurópai kezdeményezés keretein belül dolgoznak a légi irányítás környezetkímélőbbé alakításán. A Merge Strip munkálataiban a HungaroControl együttműködő partnerei a Wizz Air és a spanyol Pildo Labs tudományos kutatóintézet.

Az új forgalomtervezési koncepció és az azt támogató szoftver kifejlesztése Madácsi Richárd légiforgalmi rendszertervező nevéhez fűződik. Az új munkamódszerrel széles körben elterjeszthető a futópályát megközelítő repülőgépek folyamatos süllyedése. A folyamatos süllyedéssel (CDA - Continuous Descent Approach) érkező légi járművek kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, ezáltal költséghatékonyabban üzemeltethetők, alacsonyabb a széndioxid-kibocsátásuk és „halkabbak” is: mivel a repülőgépeknek nem kell időszakosan többletenergiát használniuk az előrehaladáshoz, a felgyűlt helyzeti energia optimális kihasználása alacsonyabb hajtómű-teljesítményt eredményez, vagyis a légi útvonalak közelében lakók zajterhelése mérséklődhet. Mindez értelmezhető  a felszállás utáni emelkedésre vonatkozó környezetkímélő eljárásra (CCD - Continuous Climb Departure) is.

aircraft_descent.jpgKép: Enviro Aero

A leszálló gépek érkezésének ütemezését segítő szoftverek és rendszerek már eddig is léteztek, több légiforgalmi szolgáltató jelentős beruházásokkal próbálta hatékonyabbá tenni az érkező forgalom kezelését. Ezek a rendszerek kiforratlanságuk miatt sok esetben nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és a légiforgalmi irányítók részéről is sok kritika érte őket. Az egyik legfőbb probléma, hogy a számítógép által kikalkulált leszállási ütemezés és útvonalak sok esetben nem adják ki a megfelelő eredményeket, és gyakori beavatkozásokra kényszerítik a légiforgalmi irányítókat. A magyar fejlesztés érdekessége, hogy a rendszer kifejlesztésének és üzembe állításának költségigénye töredéke annak, mint amibe más, jelenleg alkalmazott megoldások kerülnek.

A fejlesztés azzal kezdődött, hogy a magyar szakemberek elemezni kezdték a folyamatos süllyedést spontán módon választó légi járművek adatait és összegyűjtötték a közös jellemzőket, majd olyan szoftvert alkottak, ami az irányítók számára könnyen feldolgozhatóvá teszi a folyamatos süllyedés támogatásához szükséges információt. A rendszer egy „számegyenesre” sorolja be az adott repülőtérre leszálló repülőgépeket pillanatnyi helyzetük és sebességük figyelembevételével. A program által kalkulált számítások alapján a légiforgalmi irányítók könnyen és gyorsan azonosíthatják, milyen előzetes beavatkozások szükségesek ahhoz, hogy folyamatosan, megfelelő ritmusban folytatódjon a leszállás, de döntéseket nem hoz helyettük. Az új eljárás segíti a légiforgalmi irányítókat a hatékony tervezésben, így kiszámíthatóbbá válik a munkafolyamat. Az új eljárás megalkotása illeszkedik a HungaroControl tudásalapú fejlesztési stratégiájához: a MergeStrip programot a magyar légiforgalmi szolgálat saját kutatás-fejlesztési és szimulációs központjában telepítették elsőként (Centre of Research, Development and Simulation, CRDS), ahol a következő években erősíteni szeretnék a légi navigációs K+F tevékenységet. A MergeStrip-et folyamatosan tesztelték a szükséges nemzetközi és hazai hatósági jóváhagyások után, és 2013. március 18-19-én mutatták be az EUROCONTROL brüsszeli központjában, ahol a légiforgalmi szolgáltatók részéről jelentős érdeklődés mutatkozott az új szemléletmódú magyar eljárás iránt, ami a további fejlesztéseket követően gyorsan elterjedhet a kontinensen.

Forrás: HungaroControl

Címkék:co2 zaj ccd hungarocontrol cda Szólj hozzá!

GFlyG 2013.03.10. 18:04

A repülőtereket sem kímélné az időjárás adó

Nagy felháborodást keltett az elmúlt napokban az a törvénytervezet, melyet az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) védelmében terjesztett elő február 28-án a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Az OMSZ monopóliuma lenne nyártól az időjárás jelentés, illetve a jövőben csak megfelelő képzettséggel és infrastruktúrával lehetne meteorológiai tevékenységet végezni. A nagy népszerűségnek örvendő amatőr-meteorológus oldalak, időjárás észlelő fórumok és ezek közösségi oldalai emiatt sajnálatosan ellehetetlenülnek és el is tűnhetnek a jövőben.

weather_icons_146820.jpg

A tervezet másik  lényeges pontja, hogy az OMSZ működési költségeit egy új különadóból fedeznék, amelyet a repülőterek, kikötők és a médiaszolgáltatók fizetnének be.

Magyarországon jelenleg nem létezik meteorológiai törvény, a 277/2005. (XII. 20.) kormányrendelet szabályozza az OMSZ működését. Ezzel nem teszünk eleget az ENSZ szakosított szervezete, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) azon ajánlásának, a hogy "a nemzeti meteorológiai szolgálatok számára törvényileg monopóliumot biztosítsanak az élet és vagyonvédelem területén a meteorológiai veszélyjelzésre". A VM túl komolyan vette a feladatot és ezzel együtt magára haragította az időjárás iránt érdeklődő közvéleményt továbbá azokat a nevesített iparágakat, akik elszenvedői lennének az új adónak.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér, mint "nemzetközi kereskedelmi repülőtér üzemben tartója" a telekadó után újabb súlyos teherre számíthat, hogyha a kormány átengedi a törvényjavaslatot. A tervek szerint a a repülőtéri illeték 1%-át szednék be a repülőtértől negyedévente annak a szolgáltatásnak a fenntartására, amit a hajózó személyzet jelenleg a HungaroControl Zrt.-n (HC) keresztül vesz igénybe.

A Minisztérium ezt az ellentmondást úgy tervezi feloldani, hogy az OMSZ-ot, mint "országos repülésmeteorológiai
szolgáltatót" jelölné ki a polgári célú repülések tekintetében a magyar légtér egészére, kizárólagos jogkörrel. Ezt a feladatot jelenleg a HC látja el, de a jövőben csupán az észlelés és az eligazítás nyújtását végezhetnék.

A háttérben kirajzolódik az EU nagyszabású egységes európai égbolt törekvése, mely szerint a tagállamoknak képesnek kell lenniük arra, hogy az illetékességi körükbe tartozó légtér egészének vagy egy részének tekintetében kijelöljenek egy vagy több meteorológiai szolgáltatót. Ennek értelmében nem szükséges ilyen drasztikusan a sok éve jól működő rendszert felborítani, a HC és az OMSZ nyugodtan elláthatná párhuzamosan a korábbiaknak megfelelően a repülésmeteorológiai szolgálatot az országban... és a finanszírozást is. 

Címkék:budapest airport hungarocontrol repülésmeteorológia Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása