GFlyG 2014.11.03. 09:55

Budapest Airport a legzöldebb európai repülőterek között

Bár a légiközlekedés mindössze két százalékban felelős a globális felmelegedésért, a repülőterek pedig a szektor teljes kibocsátásának elenyésző 5 százalékát termelik ki, a világ légikikötői egyre komolyabb erőfeszítéseket tesznek a szén-dioxid emisszió csökkentéért és a hatékony energiafelhasználás érdekében. Európai szinten is élen jár ebben a folyamatban a budapesti repülőtér, amelynek kibocsátása mintegy 6000 tonna szén-dioxiddal csökkent az elmúlt két év során. Ez több mint félezer háztartás éves energiafogyasztásának megfelelő mennyiség. A siker receptjéről és a jövőbeli tervekről kérdeztük Szarvas Gábort, a Budapest Airport közkapcsolati és környezetvédelmi igazgatóját.

Az önök klímaváltozás elleni tevékenységét nemrégiben az ACI Europe, a repülőterek legjelentősebb európai szervezete is elismerte azzal, hogy rangos elismerésként karbon akkreditációs tanúsítványt adott a budapesti repülőtérnek, amelyet önök korábban úgy kommentáltak, hogy ezzel beléptek az „európai emisszió csökkentő elitklubba”. A legfrissebb hírek szerint most újabb minősítést kaptak, amellyel egy szinttel feljebb léptek ebben az illusztris társaságban azzal, hogy az akkreditációs minősítés 2-es fokozatát is elérték. Mit is jelent ez valójában?
     A Budapest Airport 2011-ben csatlakozott a repülőterek ún. karbon-akkreditált csoportjához. Ez az angol eredetű kifejezés (carbon accreditation) egy több lépcsős, éveken átívelő, átfogó környezetvédelmi program, amelynek végén szeretnék elérni, hogy az adott repülőtér a környezet széndioxid-terhelése nélkül működhessen. Ezt a hosszú távú célt tűzte ki maga elé a Budapest Airport is, amikor csatlakozott az ACI, az Airports Council International nevű nemzetközi repülőtéri szövetség karbon-akkreditációs programjához. Első lépéseként 2011-től kezdve rendszeresen mérjük a Budapest Airport által kibocsátott szén-dioxid mennyiségét, amely a legkézenfekvőbb módon mutatja meg egy-egy intézmény, vállalat vagy iparág energia-felhasználását és a hozzá kapcsolódó környezeti terhelést. A Budapest Airport évről-évre jelentést készít erről, amit egy független szakértői iroda hitelesít. A korábbi évek stagnáló mértékű vagy néhány százalékban csökkenő kibocsátásai után tavaly már jelentős, összesen mintegy 15 %-os széndioxid-kibocsátás csökkenésről számolhatott be a Budapest Airport. Az akkreditációs folyamatban a második szint röviden azt jelenti, hogy egy ezzel azonos mértékű, folyamatos csökkentésre vállalunk kötelezettséget.

000003171_level2.jpg

A repülőtér esetében pontosan milyen energiafelhasználásról beszélhetünk? A mérés során konkrétan milyen értékekre kíváncsiak?
     A 2010 óta alkalmazott módszertan alapján a földgáz-, a villamosenergia-fogyasztás és a Budapest Airport által üzemeltetett gépjárművek üzemanyag felhasználása is beleszámít a teljes értékbe.
Az elmúlt két évben elkönyvelt 6000 tonna széndioxid jól hangzó adat de mégsem mond sokat annak aki nem környezetvédelmi szakember.

Tudná valamivel szemléltetni, hogy pontosan mekkora mennyiségről, mekkora léptékről beszélünk?
     Valóban, 2011-hez képest 2013-ban közel 6000 tonnával kevesebb szén-dioxid kibocsátással járt a repülőtér üzemeltetése. Ez 550 átlagos háztartás energiafogyasztásával, 32 vagon szén elégetésével, vagy például 1200 személyautó átlagos fogyasztásával egyenlő. Emellett szintén fontos adat, hogy ezt a mennyiséget egy év alatt egy 2000 hektáros méretű erdő tudja megkötni.

Emisszió csökkentés tekintetében mindez valóban szép teljesítménynek mondható. Hogyan tudták ezt elérni és főként, hogyan tudják majd tartani a jövőre vonatkozó ambiciózus vállalásaikat?
     Erőfeszítéseink meghozták az eredményt. Egyebek mellett lekapcsoltunk a hálózatról egy sor energia-pazarló berendezést, leállítottuk az üresen álló, elhagyott épületek fűtését, illetve optimalizáltuk az energia ellátó rendszereket a nyári és téli időszak eltérő igényei szerint, továbbá az irodáinkban már régóta napelemes kollektorok biztosítják a használati melegvizet. Biztos vagyok abban, hogy a készülő hosszútávú energia-stratégiánk elfogadása után további jelentős megtakarítást érhetünk el. Rengeteg kalkulációt végeztünk mielőtt meghoztuk volna döntésünket, így biztos vagyok abban, hogy tartani tudjuk a vállalásunkat, ráadásul az ACI Europe sem adta volna ki a minősítést, amennyiben nem látta volna biztosítottnak, hogy meg tudjuk csinálni azt, amely mellett elköteleztük magunkat.

Ez konkrétan milyen intézkedéseket jelent?
     A kibocsátás csökkentése érdekében egyfelől számos műszaki beruházást fogunk elvégezni, beleértve a kazánház korszerűsítését, valamint új légkezelő berendezések és LED világítások telepítését, továbbá a jövőben kiemelt figyelmet fogunk fordítani az energiatakarékossággal kapcsolatos képzésekre és a szemléletformálásra is. A Budapest Airport ezen felül létrehozott egy Energia- és Karbongazdálkodási munkacsoport azzal a céllal, hogy a kitűzött energiafelhasználási célok megvalósulását nyomon kövesse és az intézkedéseket koordinálja.

Ön szerint nemzetközi összehasonlításban egyébként átlagosnak, sereghajtónak, vagy netán éllovasnak számítanak a kibocsátás csökkentése érdekében végzett tevékenységükkel?
     Tavaly Frankfurtban az ACI éves közgyűlésén kiderült, hogy a nemzetközi karbon akkreditációs programban – a budapestivel együtt – immár 102 nagy nemzetközi repülőtér vesz részt. Ebből 85 repülőtér Európában található. A közösen megtakarított szén-dioxid kibocsátás elérte a 133 599 tonnát, ami 5,98 %-nak felel meg. A Budapest Airport büszke arra, hogy 2013-ban ennél jóval nagyobb mértékben, közel 15%-kal tudta csökkenteni környezeti terhelését, vagyis az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy az ACI programja esetében elsősorban a részvétel a fontos, hiszen a közös ellenfél a klímaváltozás.

Úgy tűnik a repülőterek igencsak iparkodnak, hogy csökkentsék az úgynevezett széndioxid lenyomatukat de vajon világviszonylatban ez mekkora mértékben járul hozzá a klímaváltozás elleni globális küzdelem sikeréhez?
     A világon létező összes iparág közül a légiközlekedés elenyésző mértékben, mindössze két százalékban felelős a szén-dioxid kibocsátásért, a repülőterek üzemeltetése pedig e mennyiségnek is csupán 5 százalékát adja. Azonban ettől még a felelős gondolkodás és működés alapkövetelmény a számunkra, továbbá arra is törekszünk, hogy elkötelezettségünkkel és önkéntes kezdeményezéseinkkel példát mutassunk más iparágak számára. Az akkreditációs folyamat szerintem kiváló példa erre, hiszen az ágazati szereplők mellett az ENSZ környezetvédelmi vezetői is elismerik, az Európai Unió pedig a földrész 3 legsikeresebb olyan programja között tartja számon, amelyek hozzájárulnak az üvegházhatású gázok kibocsátásának tényleges csökkentéséhez.

Címkék:co2 budapest airport EU accreditation aci airport carbon accreditation karbon akkreditáció Szólj hozzá!

GFlyG 2013.06.23. 17:32

A karbon akkreditáció elért Afrikába is

A repülőterekre vonatkozó szén-dioxid csökkentési rendszer világhódító útjának újabb állomására érkezett. Az ACI Europe által 2009-ben alapított és elsőként Európában bevezetett program (Airport Carbon Accreditation) 2011-ben kiterjesztésre került az Ázsia-Csendes-óceáni térségre, majd 2013 júniusában Afrikára. A fekete kontinens első és eddigi egyetlen akkreditált repülőtere a tunéziai Enfidha-Hammamet Nemzetközi Repülőtér.

IMG_2946_2.jpg

Fotó: Munkácsi Zsuzsa

1012099_492727067466514_1592814896_n.jpg

Fotó: ACI

A repülőtér a TAV Airports kezelésében működik, 2009-ben épült, jelenleg Afrika legmodernebb repülőtere. Meggyőző környezetvédelmi politikájuk az alábbi pillérekre épül:

  • Megfelelés a hatályos környezetvédelmi előírásoknak, jogszabályoknak
  • A repülőtér működéséből származó környezeti hatások minimalizálása, amennyiben lehetséges megelőzése
  • Tevékenységek során környezetvédelmi elvek figyelembevétele
  • A környezetvédelmi teljesítmény folyamatos fejlesztése
  • Környezetvédelmi eredmények kommunikációja, az érintett felek (hatóságok, lakosság) hiteles tájékoztatása

A repülőtér környezetvédelmi elkötelezettsége már a tervezést is átitatta, ugyanis kellemes zöld kertek kaptak helyet a tranzitban kívül zöld falak teszik kellemesebbé a környezetet.

IMG_2934_2.jpg

IMG_2947_2.jpg

Fotók: Munkácsi Zsuzsa

Kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a levegőminőség védelmének és az üvegházhatású-gázkibocsátás csökkentésének, melyet az akkreditációban való részvétel is igazol. A felelős energiamenedzsment a magas minőségbiztosítási elveknek megfelelően működik az energiahatékony üzemelés érdekében. Ennek szép példája az a 200 db napelemes kandeláber, melyek a repülőtér kerítése mentén húzódnak. 

A karbon akkreditáció számokban: eddig 22 ország 75 repülőtere szerezte meg a címet melyek utasforgalma a globális forgalom 22%-a.

Címkék:co2 accreditation aci airport carbon accreditation karbon akkreditáció Szólj hozzá!

GFlyG 2013.02.25. 22:05

Tovább csökkent tavaly a repülőtér szén-dioxid kibocsátása

A Budapest Airport az elmúlt évben is sikeresen mérsékelte szén-dioxid kibocsátását, ezúttal összesen 10 százalékkal. 

CO2_EmissionsSmokestack.jpg

A kibocsátás újabb jelentős csökkenése egyrészt a sajnálatos forgalom-visszaesés számlájára írható, másrészt a Budapest Airport tudatos energiaracionalizálási tevékenységével magyarázható. Tény, hogy a Malév, mint bázis légitársaság összeomlása (2012. február 3.) önmagában is jelentős csökkenést eredményezett a szén-dioxid kibocsátásban. Emellett a repülőtér folyamatos környezetvédelmi erőfeszítéseit igazolja, hogy az emissziós adatok már évek óta egyre kedvezőbben alakulnak. A kibocsátás még az utasforgalmi szempontból rekordévnek tekinthető 2011-ben (akkor 8,9 %-kal nőtt az utasforgalom) is csökkent, méghozzá közel 8 százalékkal. Tavaly a hatékony energiafelhasználás eredményeként egyebek mellett 850 000 köbméter földgázt sikerült megspórolni a repülőtéren. Ez a mennyiség hozzávetőleg megegyezik egy teljes őszi hónap fogyasztásával vagy 280 családi ház éves energiaigényével és a felhasználással együtt járó szén-dioxid kibocsátással. 

A Budapest Airport 2007-ben hirdette meg energiaracionalizálási stratégiáját, amelyet évről-évre továbbfejleszt a repülőtér fenntartható fejlődése érdekében. A program részeként a vállalat egyebek mellett felújította a futópályák és repülőgép állóhelyek, valamint az irányítótorony fénytechnikai rendszerét, továbbá – hatékony létesítménygazdálkodásának köszönhetően - jelentősen csökkentette földgázfelhasználását is. 

A Budapest Airport környezetvédelmi erőfeszítéseit már három éve az európai repülőterek szakmai szervezete (ACI Europe) is folyamatosan elismeri azzal, hogy úgynevezett karbon akkreditált minősítést adományoz a budapesti repülőtérnek. Az akkreditáció egy kizárólag repülőterekre kidolgozott nemzetközi minősítési rendszer, melyet a szektor üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentése érdekében hoztak létre. A 2010 óta alkalmazott módszertan alapján nem csak a földgáz-, hanem a villamosenergia-fogyasztás és a Budapest Airport által üzemeltetett gépjárművek üzemanyag felhasználása is beleszámít a teljes értékbe. 

 

Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatok, környezetvédelem és működésbiztonsági igazgatója kijelentette: „A közhiedelemmel ellentétben a repülés és a repülőterek a közlekedés egyik legtisztább és legbiztonságosabb ágának számítanak, különösen, ami az elért széndioxid kibocsátás csökkenést illeti. Továbbra is fontos célunk, hogy fenntartható módon, a környező települések lakosságának igényeivel összhangban folytassuk a repülőtér fejlesztését. Ennek az idén nemcsak a szén-dioxid kibocsátás további csökkentése lesz az eszköze, hanem annak a korszerű hajtómű-próbázó helynek a megépítése is, amely ismét jelentősen redukálja a repülőtér környezeti zajterhelését is.”

Címkék:co2 accreditation karbon akkreditáció Malév Szólj hozzá!

GFlyG 2011.11.23. 13:33

Karbon akkreditáció az európai repülőtereken

Az Európai Unió ambiciózus szén-dioxid kibocsátás csökkentési törekvései mindenki számára jól ismertek. A trendek hatása nem kerülte el a repülőtereket tömörítő nemzetközi szervezet európai főhadiszállását sem.

Gyakran hangoztatott tény az, hogy a légiközlekedés különösen nagy mennyiségű üvegházhatású-gázkibocsátásért felelős. Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) 2007-ben kiadott negyedik értékelő jelentése szerint (AR4) a légiközlekedési ágazat hozzájárulása a globális szén-dioxid kibocsátáshoz 2%, és ennek az értéknek az 5%-áért felelősek a repülőtér üzemeltetők.

2008-ban hívta életre, majd 2009-ben indította útjára a világ repülőtereinek európai szakmai szervezete az ACI Europe (Airports Council International) azt a kezdeményezést, amely ennek az 5%-os értéknek a csökkentését tűzte ki célul.

A program neve Airport Carbon Accreditation. A kezdeményezés komolyságát bizonyítja, hogy olyan szerveztek képviselői felügyelik működését, mint az Európai Bizottság, az Európai Polgári Légiközlekedési Konferencia (ECAC, European Civil Aviation Conference), az EUROCONTROL és az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP, United Nations Environmental Programme). 

Az ACI Europe mai napon kiadott sajtóközleménye szerint már 17 európai ország 46 repülőtere rendelkezik Karbon Akkreditált minősítéssel. Nem is akármilyen repülőterekről van szó, ugyanis ezek bonyolítják az Európában megforduló utasforgalom felét. Olivier Jankovec az ACI Europe igazgatója méltán büszke a kezdeményezésre, nyilatkozatában elmondta: „Miközben egyéb iparágak még csak ébredeznek, a repülőterek már céltudatosan haladnak a kijelölt úton és kimutatható csökkentést valósítanak meg a globális éghajlatváltozás enyhítéséért vívott küzdelemben.”

A repülőtéri szén-dioxid akkreditációs folyamat négy fázisból áll. Az első a Mapping (felmérési) szint, amely a belépő fokozatot jelenti. 2010 év végén ezen a szinten csatlakozott a Budapest Airport is az akcióhoz, amelyről bővebben a megújult bud.hu-n is lehet tájékozódni. A második szint a Reduction (csökkentés), melyhez számszerűsített kibocsátás-mérséklést kell felmutatni. A harmadik, haladó szint az Optimisation (optimalizálás) és a végső cél a Neutralitiy, az ún. karbon-semlegesség. Ezzel minősítéssel leginkább a skandináv repülőterek büszkélkedhetnek úgy, mint Stockholm Arlanda és Bromma repülőterei, de a milánói Linate és Malpensa repülőterek is elérték már a semleges szintet.

Idei újonc a nizzai Côte d’Azur repülőtere, aki az első szinten lépett be a programba, illetve Genf és a római Leonardo da Vinci Repülőtér a harmadik szinten csatlakoztak. Idei megújítók, akik a megőrizték második szintű, Reduction státuszukat: Athén, Brüsszel, Farnborough, Kristiansand, Párizs Charles de Gaulle és Orly. Az ankarai Esenboga Repülőtér, Bologna, Isztanbul Ataturk és Shannon repterei az első szintű, Mapping akkreditációjukat erősítették meg.

Címkék:budapest airport accreditation aci airport carbon accreditation karbon akkreditáció ecac eurocontrol unep Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása