GFlyG 2013.02.25. 22:05

Tovább csökkent tavaly a repülőtér szén-dioxid kibocsátása

A Budapest Airport az elmúlt évben is sikeresen mérsékelte szén-dioxid kibocsátását, ezúttal összesen 10 százalékkal. 

CO2_EmissionsSmokestack.jpg

A kibocsátás újabb jelentős csökkenése egyrészt a sajnálatos forgalom-visszaesés számlájára írható, másrészt a Budapest Airport tudatos energiaracionalizálási tevékenységével magyarázható. Tény, hogy a Malév, mint bázis légitársaság összeomlása (2012. február 3.) önmagában is jelentős csökkenést eredményezett a szén-dioxid kibocsátásban. Emellett a repülőtér folyamatos környezetvédelmi erőfeszítéseit igazolja, hogy az emissziós adatok már évek óta egyre kedvezőbben alakulnak. A kibocsátás még az utasforgalmi szempontból rekordévnek tekinthető 2011-ben (akkor 8,9 %-kal nőtt az utasforgalom) is csökkent, méghozzá közel 8 százalékkal. Tavaly a hatékony energiafelhasználás eredményeként egyebek mellett 850 000 köbméter földgázt sikerült megspórolni a repülőtéren. Ez a mennyiség hozzávetőleg megegyezik egy teljes őszi hónap fogyasztásával vagy 280 családi ház éves energiaigényével és a felhasználással együtt járó szén-dioxid kibocsátással. 

A Budapest Airport 2007-ben hirdette meg energiaracionalizálási stratégiáját, amelyet évről-évre továbbfejleszt a repülőtér fenntartható fejlődése érdekében. A program részeként a vállalat egyebek mellett felújította a futópályák és repülőgép állóhelyek, valamint az irányítótorony fénytechnikai rendszerét, továbbá – hatékony létesítménygazdálkodásának köszönhetően - jelentősen csökkentette földgázfelhasználását is. 

A Budapest Airport környezetvédelmi erőfeszítéseit már három éve az európai repülőterek szakmai szervezete (ACI Europe) is folyamatosan elismeri azzal, hogy úgynevezett karbon akkreditált minősítést adományoz a budapesti repülőtérnek. Az akkreditáció egy kizárólag repülőterekre kidolgozott nemzetközi minősítési rendszer, melyet a szektor üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentése érdekében hoztak létre. A 2010 óta alkalmazott módszertan alapján nem csak a földgáz-, hanem a villamosenergia-fogyasztás és a Budapest Airport által üzemeltetett gépjárművek üzemanyag felhasználása is beleszámít a teljes értékbe. 

 

Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatok, környezetvédelem és működésbiztonsági igazgatója kijelentette: „A közhiedelemmel ellentétben a repülés és a repülőterek a közlekedés egyik legtisztább és legbiztonságosabb ágának számítanak, különösen, ami az elért széndioxid kibocsátás csökkenést illeti. Továbbra is fontos célunk, hogy fenntartható módon, a környező települések lakosságának igényeivel összhangban folytassuk a repülőtér fejlesztését. Ennek az idén nemcsak a szén-dioxid kibocsátás további csökkentése lesz az eszköze, hanem annak a korszerű hajtómű-próbázó helynek a megépítése is, amely ismét jelentősen redukálja a repülőtér környezeti zajterhelését is.”

Címkék:co2 accreditation karbon akkreditáció Malév Szólj hozzá!

GFlyG 2011.11.30. 23:25

Ismét a Malév kapta a legcsendesebb légitársaság díjat Prágában

 

A prágai repülőtér által szervezett idei felmérésből ismét kiderült, hogy a Malév gépei a legcsendesebbek a turbólégcsavaros kategóriában megelőzve más neves európai légitársaságokat. A Malév így ’The Quietest Airline 2011’ (A legcsendesebb légitársaság 2011) díjat kapta a felmérést végző prágai légikikötő vezetőitől.

 

 

 Fotó: Bornyász Péter 


A szervezők abból a célból hirdettékmeg a versenyt immáron ötödik alkalommal, hogy pozitív példával ösztönözzék a légitársaságokat a környezetkímélő eljárások és technológiák alkalmazására. A Malév részéről a díjat Soproni András Q400-as oktató-kapitány és Klara Chod a légitársaság prágai képviselője vette át. 

 

Jiri Pos, a prágai repülőtér elnök-vezérizgatója a verseny értékelésekor elmondta: 

Felmérésünk egyértelműen azt mutatja, hogy a légitársaságok modern, környezetbarát módon üzemeltethető repülőgépekkel repülnek Prágába. A Malévnak - amely sikeresen megőrizte első helyezését az idén is -, külön köszönöm elkötelezett és felelősségteljes hozzáállását a környezetkímélő repüléshez.

  Zajcsökkentő berendezések és technológia a Q400-as repülőgépen

 

A Malév három éve fokozatosan vezette be flottájába a gyors, csendes és környezetbarát Bomabrdier Q400-as (Dash 8) repülőgépeket, mára 4 db repül a magyar nemzeti légitársaság színeiben. A Bombardier a zaj csökkentése érdekében magas szintű technológiával szerelte fel a típust, amely mind az utasokat, mind pedig a külső környezetet kíméli a zajártalomtól.

A Q400 repülőgéptípust a Pratt & Whitney Canada által gyártott PW150A típusú hajtóművel és a korszerű Dowty R408 típusú 6 kompozit lapáttal rendelkező légcsavarral szerelték. A légcsavar üzemi fordulatszám-tartománya 850, 900 és 1020 fordulat/perc, azonban a Malév repülőgépek rendelkeznek olyan rendszerrel, ami lehetővé teszi az úgynevezett ’Reduced Np Landing’ eljárást, amely során a légcsavar fordulatszáma az ilyenkor szükséges 1020 helyett 850-es fordulatra csökkenthető. Ez azért jelentős, mert a turboprop repülőgépek legfőbb zajforrása a légcsavar, amelynek zaja a kialakításán túl,nagymértékben a fordulatszámától függ. A repülőgéptípust az utasok számára különösen fontos zajcsökkentő berendezéssel is ellátták. Az utas-kabinban rejtett mikrofonok mérik a zajszintet, mely adatokat a rendszer egy fedélzeti microprocesszorhoz küldi, hasonlóan a hajtómű aktuális teljesítményének és a kabinnyomásnak az adataival együtt. Ezt követően a processzor az információkat a törzsre erősített aktív hangolt rezgéscsillapítókhoz (ATVA) továbbítja, amelyek ez alapján ellenfázisú vibrációt gerjesztenek, és lecsökkentik az eredeti rezgések nagyságát. Ennek köszönhetően a zaj forrásának számító rezgések mértéke olyan mértékben tompul, hogy azok el sem jutnak így az utaskabin belsejébe.

 

 

Címkék:zaj Malév Q400 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása