GFlyG 2017.02.09. 15:45

Újabb elektromos autó töltőállomást adtak át a budapesti repülőtéren

Elektromos autók „tankolására” szolgáló ABB villámtöltőt adott át a Budapest Airport és a Főtaxi. A fejlesztés szép példája annak, hogy nemcsak az állam és az önkormányzatok, hanem a vállalkozások is sokat tehetnek a környezetbarát technológiák elterjedéséért. A taxitársaság arra számít, hogy flottájában a jövőben egyre nő majd az elektromos autók aránya. 20170209_1156052.jpg

Az első villámtöltő a repülőtéri Főtaxi Puffer Parkolóban, amely egyszerre három autó töltésére képes

A magyar kormány tavaly elkötelezte magát az elektromobilitás mellett. Ennek megfelelően a Jedlik Ányos Terv megvalósításának kiemelt eleme az a 1,25 milliárd forintos pályázati keret, amelyre a 15 ezer főnél nagyobb lélekszámú települések pályázhatnak, amennyiben elektromos töltőállomásokat szeretnének létesíteni. Az önkormányzatokon túl azonban a környezetvédelem mellett elkötelezett vállalkozások is sokat tesznek a "zöldüzemanyag" használat népszerűsítése érdekében. A bevásárlóközpontok és kiskereskedelmi láncok közül több is adott már át ingyenesen használható elektromos töltőállomásokat a közelmúltban.

 fotaxi_4.jpg

Balról jobbra: Dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi- és közkapcsolati igazgatója; Taira-Julia Lammi, az ABB Magyarország ügyvezető igazgatója; Szunomár Tibor, a Főtaxi vezérigazgatója, Manel Moreno, a Budapest Airport közúti előtér kereskedelmi szolgáltatások vezetője; Tábori Ferenc, vecsési alpolgármester; Dr. Dávid Aliz, a Jedlik Ányos Klaszter ügyvezető igazgatója.

A kormányzat mellett Budapest városvezetése is elkötelezett a környezetkímélő közlekedés térnyerésének elősegítésében. „A Fővárosi Önkormányzat nemcsak a szmog-riadó idején megismert szabályozással, tiltással, de beruházásokkal is szeretné elősegíteni a járműcsere gyorsítását” – mondta el Dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes. „Egy három éves program keretében a fővárosi kerületekkel közösen, nagyságrendileg 1100 töltőpont létesítését tűztük ki célul, melyek között úgy gondoljuk, ma már meghatározó részt kell, hogy képviseljenek az olyan, egyenáramú villámtöltők, mint ez a ma átadandó eszköz” – tette hozzá.

 20170209_1201022.jpg

A Főtaxi egyik teljesen elektromos Nissan NV-200 típusú autója

A Főtaxi, mint a környezetvédelem, az e-mobilitás és az innováció iránt elkötelezett magyar vállalkozás a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ún. puffer parkolójában egyszerre két autó „tankolására” alkalmas ABB villámtöltőt helyezett üzembe. A fejlesztés a Budapest Airporttal együttműködésben valósult meg. A villámtöltő kiépítéséhez szükséges infrastrukturális beruházást a repülőtér üzemeltetője, míg magát a berendezést, annak telepítését és üzemeltetését a Főtaxi finanszírozta. „A ferihegyi már a második gyorstöltő, amelyet saját forrásból finanszírozva helyeztünk üzembe. Az elsőt még 2013 decemberében társaságunk központi telepén létesítettük. Arra számítunk ugyanis, hogy flottánkban belátható időn belül a jelenlegi elektromos autók többszöröse teljesíthet majd szolgálatot” – közölte Szunomár Tibor, a Főtaxi Zrt. vezérigazgatója.

 20170209_1201572.jpg

Szunomár Tibor a Főtaxi vezérigazgatója és Taira-Julia Lammi, az ABB Magyarország ügyvezető igazgatója bemutatják a sajtónak a villámtöltő használatát 

„A Budapest Airport 2015-ben indította útjára „Greenairport” néven a repülőtéri partnereivel közös környezetvédelmi programját. A Főtaxival közösen most átadott elektromos töltő állomás jól példázza a program fő célkitűzését, hogy a repülőtéri társaságok összehangolják fejlesztéseiket és környezetvédelmi intézkedéseiket a közös cél érdekében. A program kiemelt területe az elektromos mobilitás elterjesztése, amelynek eredményeként ma már mintegy 30 elektromos jármű közlekedik a repülőtéren és már több mint egy éve üzemel egy elektromos villámtöltő a repülőtéri parkoló területén is.” – jelentette ki Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi- közkapcsolati igazgatója. 

 20170209_1117152.jpg

Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi és közkapcsolati igazgatója

„Nagy örömmel fogadtuk a Főtaxi Zrt. felkérését a villámtöltő állomás létesítésére. Az ABB jelentős nemzetközi és hazai tapasztattal rendelkezik a gyorstöltő infrastruktúra telepítése és üzemeltetése terén. Reméljük, ezzel az e-gyorstöltő állomással mi is hozzájárulhatunk az országos töltőállomás kiépítéséhez és a Főtaxi Zrt. környezetbarát törekvéseinek sikeres megvalósulásához” – mondta el Tara-Julia Lammi, az ABB Kft. ügyvezetője. 

Az ABB Terra 53 CJT típusú villámtöltő alkalmas bármilyen típusú elektromos hajtású autó töltésére. A most telepített berendezés internetes kapcsolattal rendelkezik, így működése távolról szabályozható és működtethető.

Címkék:budapest airport fenntarthatóság e-mobilitás Szólj hozzá!

GFlyG 2015.02.05. 15:45

Mától szabad a légtérhasználat Magyarország fölött

2015. február 5-től Európában elsőként a HungaroControl törli el a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát. Az új forgalomszervezési koncepció (Hungarian Free Route, HUFRA) lényege, hogy Magyarország légterében a ki- és belépőpontok között a lehető legrövidebb egyeneseken közlekedhetnek a repülőgépek. Szakértők szerint ezzel a megoldással a hazánk felett átrepülő járatok útvonala egy év alatt összesen csaknem 1,5 millió kilométerrel csökkenhet, így a légitársaságok mintegy 3 millió dollár értékű üzemanyagot takaríthatnak meg, és több mint 16 millió kilogrammal kevesebb szén-dioxid kerülhet a levegőbe.

hc.jpg
Forrás: skyvector.com

Az Európai Bizottság rendelete (716/2014) értelmében a szabad légtérhasználat, azaz a „free route” bevezetése 2022. január 1-jére 9000 méter felett egész Európában kötelező lesz a léginavigációs szervezetek számára. A magyar légiforgalmi irányító szolgálat, a HungaroControl jóval a határidő előtt, idő- és térbeli korlátozások nélkül teljesítette az előírást, így a repülőgépek a magyar légtér teljes vertikumában igénybe vehetik a „free route” szolgáltatást.

A HUFRA alkalmazásával a repülőgépek a lehető legrövidebb, vagyis szükségtelen töréspontok beiktatása nélküli úton tehetik meg a magyar légtérbe belépő és az onnan kilépő pontjaik közötti távolságot. A légitársaságok így a lehető leggazdaságosabb és legkörnyezetkímélőbb módon tervezhetik meg és bonyolíthatják le repüléseiket hazánk légterében. A koncepciónak köszönhetően egy év alatt csaknem 1,5 millió kilométerrel csökkenhet a Magyarországon átrepülő járatok repülési útvonala – az ezen a távon megspórolt üzemanyaggal egy repülőgép akár harmincszor is körberepülhetné a Földet.

Európában már több államban (pl.: Portugália, Írország, Dánia, Svédország) is bevezették a „free route” koncepciót, de az útvonal rendszer megtartása mellett, a légitársaságok csak időbeli vagy térbeli korlátozás mellett használhatják azt. A HungaroControl által kidolgozott koncepció lényege, hogy valódi szabadságot biztosít a magyar légtérben. A HUFRA nem csak a légtérhasználók számára szolgál számos előnnyel, de a léginavigációs szolgálat kapacitását is optimalizálja, és csökkenti az irányítók leterheltségét, ezzel közvetve hozzájárul a repülésbiztonság további növeléséhez.

„A magyar légi navigációs szolgálat által kidolgozott megoldást az EUROCONTROL szakértői és FAB CE partnereink is követendő példának tekintik. Az államhatárokon átívelő „free route” működés technikai és operatív feltételeinek megteremtéséről már tárgyalásokat folytatunk az osztrák és horvát, valamint a szlovén léginavigációs szolgálat vezetőivel. A továbbiakban tervezzük az együttműködést más FAB-ok területén működő szolgáltatókkal is” – mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.

A szolgáltatás bevezetését a világ egyik legkorszerűbb légiforgalmi irányító rendszerének, a MATIAS (Magyar Automated and Integrated Air Traffic System) rendszernek folyamatos innovációja tette lehetővé. A HUFRA bevezetését több hetes gyakorlatsorozat előzte meg a HungaroControl saját kutatás-fejlesztési és szimulációs központjában (Centre of Research, Development and Simulation, CRDS). A koncepció végső formáját a magyar légteret jellemzően használó húsz légitársaság szakembereinek véleményezését követően nyerte el.

Címkék:co2 fenntarthatóság hungarocontrol Szólj hozzá! · 1 trackback

GFlyG 2012.10.24. 17:27

Megjelent a Budapest Airport első fenntarthatósági jelentése

Immáron a Budapest Airport is csatlakozott azokhoz a repülőterekhez és hazai nagyvállalatokhoz, amelyek kidolgozták saját fenntarthatósági jelentésüket. A dokumentum címe: A BUD Fenntarthatósági jelentése a 2011-es üzleti évre. A jelentés rendhagyó módon prezi.com formátumban érhető el a cég honlapjáról.

A frissen publikált rövidített CSR jelentés megszületésével írásos formát kapott a repülőteret üzemeltető cég évek óta tartó stratégiája, amely a társadalmi felelősségvállalásra és a fenntartható fejlődés megvalósítására irányul. 

Jelentés2012_nyitokep_HUN_v4.jpg

A fenntarthatósági jelentéseket mindig lezárt üzleti évre szokás kiadni, amely a repülőtér esetében megegyezik a naptári évvel. A jelentés a 2011-es, még bizakodó és sikeres évre vonatkozik, ahogy a hivatalos közleményben is olvasható:

Minden tekintetben sikeres év volt 2011 a Budapest Airport számára – a társadalmi felelősségvállalás szellemében született eredmények tekintetében is. A hosszútávú stratégia kidolgozásával párhuzamosan számos önkéntes kezdeményezést is megvalósított a Budapest Airport, amelynek rangos elismeréséül az „Elkötelezettség a CSR Kiválóságért” díjat, valamint a „Committed to Excellence” európai szintű elismerő oklevelet is megkapta. 

A repülőteret üzemeltető cég nagyléptékű környezetvédelmi beruházásokat hajtott végre, innovatív kutatás-fejlesztési programokat valósított meg és belső eljárásaiban is érvényesíti a felelősségvállalási szempontokat. A repülőtér emellett folytatta és kiterjesztette az évek óta tartó sikeres, jószomszédi együttműködését a környező településekkel, valamint új alapokra helyezte, illetve elősegítette a munkatársak részvételét a döntéshozatalban.  

A Budapest Airport hosszú ideje a társadalmi felelősségvállalás elkötelezett híve. Mindezt egy sor korábbi önkéntes vállalás is bizonyítja: a Budapest Airport az elmúlt években jelentősen csökkentette energiafelhasználását, több százmilliós nagyságrendű zajvédelmi programot valósított meg, valamint együttműködési megállapodást kötött számos környékbeli település önkormányzatával. 

Szarvas Gábor, a Budapest Airport, közösségi kapcsolatokért, környezetvédelemért és működésbiztonságért felelős igazgatója elmondta: „Bár a Malév elvesztése és a drasztikusan megnövekedett adóterhek behatárolják a lehetőségeinket, ezen túl is nyitottak leszünk olyan önkéntes kezdeményezésekre, amelyek segítségével megerősíthetjük és tovább építhetjük partnereink és szomszédaink bizalmát, valamint kivívhatjuk a teljes magyar közvélemény elismerését. Ennek jegyében továbbra is elkötelezettek vagyunk a környezettudatos üzemeltetés mellett, folytatjuk energiaracionalizálási programunkat, és még a váratlan nehézségek ellenére is továbbvisszük társadalmi felelősségvállalási stratégiánk megvalósítását.”

Remélhetőleg CSR stratégiáját a cég a jelenlegi, nehéz időkben tényleg nem hagyja figyelmen kívül és ennek megfelelően működik a továbbiakban is. Bízom benne, hogy a fenntarthatósági jelentés több kiadást fog megélni, mint a 2007-ben egyetlenegyszer publikált környezetvédelmi jelentés!

Címkék:jelentés csr budapest airport fenntarthatóság Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása