GFlyG 2014.02.20. 15:39

Már újranyitása előtt díjat nyert a Heathrow 2-es terminálja

A London Heathrow Nemzetközi Repülőtér "Terminal 2 Project" elnevezésű fejlesztése tavaly novemberben nyerte el a The Sustainability Leaders Awards, magyarul a Fenntarthatóságban Élenjárók Díját, Sustainable Building Fenntartható Épület) kategóriában.

sla1.jpg

A díjazott terminálépület 2014 júniusában fogja újrakezdeni üzemszerű működését. A teljes felújítás során a fenntarthatóság fő vezérelvei mentén zajlanak a munkálatok. Az épület leghangsúlyosabb eleme Heathrow Energy Center, mely az Egyesült Királyság legnagyobb biomassza fűtőművét rejti és egyébként már 2012 év vége óta üzemel. A faapríték fűtőanyaggal működő trigenerációs erőmű a már meglévő repülőtéri infrastruktúrát látja el energiával megspórolva évi 13 000 tonna CO2 kibocsátást.

Heathrow-T2.JPG

A trigeneráció olyan energiatermelést jelent, amikor a villamos energia termelés során keletkező hőmennyiséget fűtésen túl abszorpciós hűtő segítségével hideg energia előállításra is hasznosítják. Ezzel a technológiával nagyobb összenergetikai hatásfok érhető el, azaz ugyanazt az energiát kevesebb tüzelőanyag elégetésével és kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátásával állítják elő. A londoni repülőtéren egy 9 MW hőkapacitású illetve egy 1,8 MW villamos kapacitású blokk létesült. Az energiaellátó központ elsősorban a felújított 2-es terminált fogja kiszolgálni hővel és hűtéssel, de képes lesz hőenergiával ellátni a terminál 5-öt is. Az előállított villamos energiát a helyi hálózatra táplálják.

heathrow-terminals-overview.gif

A tervek szerint évente 25 000 tonna faaprítékot (erdészeti és faipari melléktermékek) fog hasznosítani az üzem és még arra is figyelnek, hogy mindezt maximum a repülőtér 100 mérföldes körzetében lévő fenntartható erdőkből szerezzék be. A keletkezett hamuról is felelősen gondoskodnak, ugyanis lerakás helyett azt újrafeldolgozzák, majd a környező termőföldek minőségét javítják vele.

CHE15662d.jpg

Természetesen nem ez az egyetlen díj amit a Heathrow bezsebelt mostanában. Az International Green Apple Awards (Nemzetközi Zöld Alma Díj) zsűrije fenntarthatósági teljesítményéért a "Bajnokok Bajnokává" avatta a londoni repülőteret. Az arany fokozat a szén-dioxid kibocsátás csökkentési erőfeszítésekért, a megújuló energiák hasznosításáért és fenntartható közlekedési formák elősegítéséért járt ki a repülőtérnek.

Címkék:co2 heathrow Szólj hozzá!

GFlyG 2013.12.24. 10:54

Ősz Ferihegyen fotósorozat

Mit is adhatna egy blog karácsonyra? Önmagának egy rég halogatott poszt feltöltését, nektek meg egy csodaszép fotósorozatot. Mindezt kevés szöveggel, hogy a karácsonyi kapkodásban ne tartson fel senkit hiába. :)

Fogadjátok szeretettek, kellemes ünnepeket kívánok!

2013_10_11_3_2.jpg

Orgoványiszőlő dűlő felőli fasor 1.

2013_10_15_8.jpg

Csipkebogyó bokor

2013_10_17_1.jpg

Nádas a kazánháznál

2013_10_15_5.jpg

Bányató 1.

2013_10_15_7.jpg

Bányató 2.

2013_10_15_6.jpg

Csipkebogyó a Bányató stégjénél

2013_10_11_4.jpg

Orgoványiszőlő dűlő felőli fasor 2.

Fotók: Galyas Richárd és Munkácsi Zsuzsa (2013. október)

Szólj hozzá!

GFlyG 2013.11.25. 20:07

A Boeing és az Oracle Team USA együtt kutatja a kompozit újrahasznosítás lehetőségeit

A hagyományos vitorlásokhoz már nem, a repülőgépekhez még nem hasonlítható szerkezeteket láthattunk a "vízen" idén ősszel az America's Cup vitorlás versenyen. A repülés és a sportvitorlázás feszegeti egymás határait: ezeket a versenyhajókat víz alatti szárnyaik akár 80 km/h sebességgel repítik a víz fölött.

f9e86f282160864dc5b870d25c6ae9525e102232.jpg

Fotó: Oracle Team USA

A képet látva nem is kérdés, hogy a repülő-, és hajómérnökök közösen dolgoznak ezeknek a szerkezeteknek a fejlesztésben. A felelős mérnökök gondolatai viszont már a jövőben járnak, mégpedig azon fáradoznak, hogy a szükségtelenné vált szerkezeteket hogyan hasznosíthatják újra. Most még hihetetlennek tűnik, de ezekből a termékből is hulladék lesz előbb vagy utóbb. Sőt, az ehhez hasonló rohamosan fejlődő technológiák termékeiből inkább előbb.

Az első hajó, amelyet feláldoznak a teljes életciklus elemzés (LCA) oltárán az az Oracle Team USA-71-es számú edzőhajója lesz. A 10 éves hajó újrahasznosításra szánt alkatrészei a hajótest és az árbóc több, mint 3 tonnát nyomnak. Ez lesz a világon valaha újrahasznosított legnagyobb kompozit tömeg. Nem más áll a kutatás hátterében, mint a Boeing, az egyik legnagyobb felhasználója ennek az anyagnak napjainkban. Gondoljunk csak a 787-es Dreamliner repülőgépre melynek több, mint a fele kompozit anyagokból készül.

boeing-787-dreamliner.jpg

Fotó: Boeing

A jelenlegi kutatás hosszútávú célja, hogy ezek a repülőgépek, miután teljesítették szolgálati idejüket újrahasznosíthatóak legyenek. A vitorlás versenyistálló és a repülőgépgyár mögött évek óta több kutatócsapat is áll a projektben, úgy mint a brit Nottingham-i Egyetem és a MIT-RCF Dél-Karolina-i vállalat, kiknek már most fő profilja a karbon-szálak újrahasznosítása. A jelenlegi vizsgálat célja annak feltárása, hogy a már meglévő, például a hajózásban használatos kompozit szerkezetek mechanikai tulajdonságai, költségei és felhasználhatósági ideje hogyan vethető össze a légiközlekedésben vagy akár az autóiparban használatos anyagokkal. Így a kutatócsapat egyelőre nem határozta meg a hajóból származó szénszálak konkrét hasznosítását, de valószínűleg fogyasztási és különféle ipari termékekben köszön majd vissza az USA-71 hajó újrahasznált anyaga.

Címkék:boeing kompozit Szólj hozzá!

GFlyG 2013.11.18. 19:52

Légtérzár az Etna kitörése miatt

Nyári pihenése után újra kitört Európa legaktívabb tűzhányója, az Etna. Hat hónap kihagyás után november 17-én újra nagyon látványos működést produkált.

Etna.jpgFotó: abcnews

A lávatüzijátékot a szerencsésebbek a telihold fényében csodálhatták meg. Ebben az évben ez volt a 16. kitörés melynek hamufelhője a közelben lévő Catania Nemzetközi Repülőtér forgalmára is hatással volt, ugyanis a vulkán feletti légteret le kellett zárni.

Etna natgeo.jpgFotó: National Geographic

A hétvégi kitörés másik különlegessége a vulkán által kibocsátott úgynevezett gőzgyűrű. Kialakulásáról meglehetősen keveset tudnak a kutatók. Kialakulása valószínűleg úgy történik, hogy a gőzbuborékok vagy gőzhólyagok (mert vélelmezhetően ezek a gázbuborékok a teljes kürtőt kitöltik) pulzálva hagyják el a kürtő száját. - mondta el a ZBR Blog kérdésére Harangi Szabolcs az ELTE TTK Kőzettan-Geokémiai Tanszék vezetője.

etna circles.jpgFotó: Scanvine.com

Felhasznált irodalom: http://tuzhanyo.blogspot.hu/

Címkék:felhő vulkáni hamu Szólj hozzá!

GFlyG 2013.11.04. 16:42

Allie, a chicagói repülőtér különös lakója

A chicagói O'Hare repülőtér mozgólépcsője alatt találtak rá Allie-ra az aligátorra péntek reggel. Egy utas vette észre a különösen nyugodt állatot a repülőtér 3-as terminálján, majd értesítette a repülőtér személyzetét, akik hívták a rendőrséget.

Allie.JPG

A 30 centiméteres állatot egy rendőr fogta el seprű és szemetesvödör segítségével. Allie a befogás megrázkódtatásait leszámítva viszonylag jól van, állapította meg a chicagói herpetológiai társaság. A hüllőkkel és kétéltűekkel foglalkozó szervezet megvizsgálta a szokatlan "utast", korát három évesre saccolják. Azt nem tudni, mióta volt a repülőtéren, de a hideg padlón töltött idő és hiányos étrendje megviselte, ugyanis csontozata elgyengült. A szervezet gondozásba vette Allie-t, felépülése után végleges helyet keresnek számára.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Floridában honos aligátor honnan került oda és meddig lakott a repülőtéren. A repülőtér szakemberei azt gyanítják valaki szándékosan engedte el a terminálon, mivel túl kicsi ahhoz, hogy a fotocellás ajtókat egyedül működésbe hozza. Sajnos gyakori az Egyesült Államokban, hogy a felelőtlenül vásárolt háziállatot nagy korában már nem is tartják annyira aranyosnak és inkább szabadon engedik. 

Szólj hozzá!

GFlyG 2013.10.19. 10:08

Levegőbe emelkedett a szlovák repülő-autó

A repülésben úgy tartják, hogyha valami jól néz ki, az jól is repül. Szlovákiában néhány napja szárnyra is kaptak Stefan Klein jövőbe illő tervei. A feltaláló egy sportkocsi kinézetű repülőt álmodott, amelyben 20 évnyi fejlesztés valósult meg. Az álom neve Aeromobil V2.5.

3.jpg

A tervező egy közúti közlekedésre maradéktalanul alkalmas járművet ruházott fel repülési képességgel és mindezt egy igazán formatervezett külsőbe bújtatta. A légies vonásokkal rendelkező szerkezet anyaga a versenyautókhoz hasonló technológiával készült. Az acél-karbon kompozit váz súlya üres állapotban csupán 450 kg. A kétszemélyes autó szárnyai "földi" üzemmód esetén a törzsön hátra hajthatóak, így könnyedén képes beállni egy átlagos parkolóhelyre.

2.jpg

Az Aeromobil aszfalton 160 km/h sebességre képes, a levegőben akár 200 km/h-ra. A tervezők bíznak abban, hogy a prototípus híre messze eljut és találnak befektetőket, hogy álmuk sorozatgyártásban is megvalósulhasson.

Videó az első felszállásról:

Képek: www.aeromibil.com

Címkék:aeromobil Szólj hozzá!

GFlyG 2013.10.05. 09:25

Rekord hideg volt Ferihegyen

Alig két hónapja számoltunk be arról, hogy a ferihegyi meteorológiai mérőállomáson sorra dőltek a melegrekordok. A hirtelen beköszöntött ősz máris meghozta szélsőséges hidegeit. Október 4-én megdőlt a budapesti abszolút minimumrekord, a hőmérő -1,4 °C-ot mutatott, mely a korábbi 1991-ben mért rekordnál 1,1 fokkal alacsonyabb.

P1010644_2.JPG

Szólj hozzá!

GFlyG 2013.10.03. 10:24

Göteborgban újragondolták az újságárusítást

Felkarolva egy 'startup' kezdeményezést, forradalmasította újságos standjait a göteborgi Landvetter repülőtér. A svéd Inventia cég környezetbarát fejlesztésének lényege, hogy a Meganews Magasines nevű digitális standon már nem nyomtatott újságok között lehet válogatni, hanem egy elektronikus felületen böngészhetünk a kínálatban. Bele lapozhatunk a magazinokba a kijelzőkön keresztül, majd a kiválasztott újságot bankkártyával kifizetve megkapjuk: a gép kevesebb, mint kettő perc alatt kinyomtatja nekünk a lapot és már szaladhatunk is a járatunkra.

d48bd8bf41f7fde7616bfdd4779a93a0_M.jpg

Az ötletgazdák célja a szükségtelenül nyomtatott lapok számának csökkentése volt. Kutatásuk során, az újságok, magazinok életciklus elemzését (LCA) vizsgálva azt találták, hogy 60%-kal kevesebb CO2 kibocsátással jár, hogyha csupán a szükséges újságok kerülnek nyomtatásra. A jelenlegi általános tendencia, hogy a kinyomtatott újságok 40%-a nem jut el az olvasókhoz, hanem visszagyűjtésre, újrahasznosításra kerül.

slide2_1.jpg

A probléma nem ismeretlen, egyik jól működő megoldása a digitális terjesztés, mely már hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A hagyományos, fix példányszámú nyomtatás és a digitális terjesztés közti kompromisszumos megoldásra kínál megoldást ez az ígéretes svéd fejlesztés.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása