Immár harmadik éve folyamatosan sor kerül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren ürgék befogására és áttelepítésére. A több napig tartó természetvédelmi és repülésbiztonsági akciót a 2-es pálya lezárásával egy időben végezték a Budapest Airport, a Kiskunsági Nemzeti Park, valamint az ELTE TTK munkatársai.
Ürge szabadlábon (Fotó: Kis Ferenc)
Április 7-től mintegy három héten keresztül lesz légiforgalomtól elzárva a repülőtér 13L /31R futópálya annak érdekében, hogy a repülőtér üzemeltetője egy vadonatúj műszeres leszállító berendezést, ún. ILS-t (Instrumental Landing System) telepítsen a 2-es futópálya 31R jelű végéhez. (A légiközlekedésben jártasak már tudják: a 31R a 2-es pálya Vecsés felé eső vége, amit északnyugati szélirány esetén a legtöbbet használnak az érkező gépek.) Az új ILS éppen a landoló repülőgépek személyzetét segíti éjszaka vagy rossz látási viszonyok között – pl. sűrű köd esetén – hogy pontosan a futópálya küszöbe után érjenek földet biztonságosan.
Íme a sikeres ürgebefogás, háttérben egy felszálló repülőgép sziluettjével.
Nem kell aggódni, ez az ürge ma este már a Kiskunsági Nemzeti Parkban
hajtja álomra a fejét és cseppet sem bánja, hogy kitoloncolták Ferihegyről.
(Fotó: Hardy Mihály)
A munkálatokkal egy időben tehát az ürgepopulációt is csökkentik, persze természetbarát módon: a védett állatokat csak élvebefogással, majd egy számukra biztonságosabb nemzeti parkba áttelepítéssel költöztetik el a repülőtérről. Erre a repülés biztonsága miatt van szükség, ugyanis az ürgék a nagytestű ragadozó madarak kedvenc táplálékát képezik, a potenciális repülő - madár ütközések elkerülése érdekében kell őket „kilakoltatni” a repülőtérről.
A képen Munkácsi Zsuzsa, blogunk szerzője
a befogott mintegy 100 ürge közül kettővel.
A háromhetes pályazár idején továbbá elvégzik a szükséges burkolati javításokat, nagyszabású fénytechnikai karbantartást és a lámpacseréket, a nyári időszak előtt megelőzésképpen gyomirtást hajtanak végre a 3,7 kilométer hosszú futópálya környezetében.