GFlyG 2012.11.13. 17:12

Felmentették az EU-n kívüli járatokat a kibocsátás-kereskedelemből

November 12-én Connie Hedegard, az Európai Bizottság klímaügyi biztosa bejelentette, hogy felmentik az EU-n kívülre irányuló, vagy EU-n kívülről érkező légijáratokat az EU ETS hatálya alól.

A döntés hátterében az áll, hogy a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) a szektor kibocsátásának csökkentésére irányuló megbeszéléseken jelentős előrehaladást tudott felmutatni egy globális megoldás megalkotásának irányába. Egy jövőbeni EU - ICAO közti globális megállapodás reményében mentesülhet az egész légiközlekedési szektor az EU ETS hatálya alól.

0940513.jpg

2012-ben a rendszer a továbbiakban úgy fog működni, hogy az EU repterekről induló, és oda is érkező járatoknak a korábbiakhoz hasonlóan számolni, hitelesíteni és ellentételezniük kell kibocsátásukat. A többi járat esetében üzemeltetők fellélegezhetnek az év hátralévő részében. Hivatalos javaslat a fenti bejelentés alapján két  héten belül várható.

Az EU azonban hozzátette, hogy amennyiben az ICAO nem tudja megvalósítani terveit, úgy az EU ETS hatályát visszaállítja már a 2013-as kibocsátások ellentételezésének idejére.

Mindemellett a Bizottság hosszú távú, strukturális változásokra tett javaslatokat az EU ETS rendszer hatékonyabbá tételéhez:

  • az EU 2020-ig elérendő kibocsátás-csökkentési célját a jelenlegi 20 százalékról 30 százalékra kellene emelni,
  • az EUA egységek végleges kivonása a III. kereskedési időszak során,
  • az éves lineáris kibocsátás-csökkentési faktor jelenlegi 2050-ig tartó 1,74%-os értékének felülvizsgálata,
  • az EU ETS más szektorra történő kiterjesztése (mint például üzemanyag fogyasztás, mezőgazdaság, vízi közlekedés),  
  • a Kiotói Mechanizmus kibocsátás-csökkentési egységeihez (CER és ERU) való hozzáférés csökkentése,  
  • egy olyan árazási mechanizmus létrehozása, amely egy minimum árat állítana a kibocsátási egységeknek.


Címkék:co2 ets icao Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldberepules.blog.hu/api/trackback/id/tr94925010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása