GFlyG 2016.02.28. 08:29

Kármentesítés Kunmadarason

Az ország legnagyobb kiterjedésű katonai repülőtere 3 jelentős felszállóval, illetve guruló úttal rendelkezik, teljes területe 780 hektár. 

1944-ben a megszálló német hadsereg kezdte meg a repülőtér építését Kunmadaras határában, amelyet 1945 után a Magyar Honvédség fejezett be. A repülőtéren szovjet csapatok állomásoztak 1956 és 1992 között. A magyar állam 2003. január 1-jétől térítésmentesen az önkormányzat tulajdonába adta az objektumot.

A kunmadarasi repülőtér szennyezettsége a szovjet katonaság távozása óta ismert. A műszaki beavatkozási tervet az illetékes környezetvédelmi hatóság 2007-ben fogadta el.

knm.JPG

Fotó: fenteslent.blog.hu

A szennyezett területen a kedvezőtlen környezeti hatások megszüntetését, a kármentesítést a felszín alatti vizek védelméről szóló kormányrendelet alapján végezték el. A kármentesítés során biztosítani kellett, hogy a szennyezés ne terjedjen más környezeti elemekre, illetve hogy az a lehető legkisebb környezeti veszélyeztetést, környezetkárosodást okozza.

Összesen csaknem kétmilliárd forintból kármentesítette a Kunmadarason található egykori szovjet katonai repülőteret a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.), a projekt a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) mintegy 1,37 milliárd forintos támogatásával valósult meg. A tájékoztatás szerint a projekt elszámolható bruttó összköltsége 1,9 milliárd forint.

Az MNV Zrt. mintegy 1,37 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretén belül a kármentesítésre. A támogatás összegének 85 százaléka az Európai Unió Kohéziós Alapjából, 15 százaléka Magyarország központi költségvetéséből származik.

A kármentesítés eredményeként a szennyezett terület 100 százalékban megtisztult. A megtisztított terület nagysága 60 ezer négyzetméter. Ezen kívül több, mint 300 ezer köbméter felszín alatti vizet és 350 ezer köbmétert meghaladó földtani közeget sikerült megtisztítani a projekt során – olvasható a közleményben. A műszaki beavatkozás eredményeként a talajban és a talajvízben mért szennyező anyagok tekintetében a “D” kármentesítési célállapotot sikerült elérni.

A kedvezményezett – nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatását követően – a G-M 2007 Konzorciummal kötött vállalkozási szerződést a feladat megvalósítására. A konzorcium tagjai a Geohidroterv Kft., mint konzorciumvezető és a Mota-Engil Magyarország Zrt. voltak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldberepules.blog.hu/api/trackback/id/tr628425196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása